Bookbot

A szilmarilok

Évaluation du livre

En savoir plus sur le livre

A Gyűrűk Urának rajongói most megismerkedhetnek az előtörténettel – ám akik amazt még nem olvasták (vannak-e ilyenek?), azok is kellemes, gyönyörű mesét vehetnek a kezükbe. A kötet első és második része („Ainulindale” és „Valaquenta”) a tolkieni rege őskoráról, a világ teremtéséről és az istenekről szól. A három szilmaril Feanor, a tünde kovács műve, bennük fénylik Valinor, az istenek hazája két sugárzó fájának világa. Morgoth, a Sötét Úr azonban elragadja őket, és ezzel kitör a háborúság közte és a tündék között. Egy szilmarilt sikerül visszaszerezni a szerelem hatalma által – s végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív tünde és ember a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy a tűzbe. A harmadik rész, az „Akallabêth” pedig a másodkor története, Númenor tündökléséé és bukásáé. A szilmarilok tartalmazza mindazon meséket és mondákat, melyekre oly sokszor hivatkoznak A Gyűrűk Urában, például Berenét és Lúthienét. Akik Tolkien világát megszerették, vagy éppen most pillantanak bele először, ebben a műben sem fognak csalódni.

Achat du livre

A szilmarilok, J. R. R. Tolkien

Langue
Année de publication
2011
product-detail.submit-box.info.binding
(rigide)
Nous vous informerons par e-mail dès que nous l’aurons retrouvé.

Modes de paiement

4,0
Très bien
246418 Évaluations

Il manque plus que ton avis ici.

Langue
Hongrois
Éditeur
Európa
Publié
2011
Format
rigide
ISBN10
9630792931
ISBN13
9789630792936
Première publication
1977
Titre original
The Silmarillion
Évaluation
4 sur 5
Description