Séries
En savoir plus sur le livre
A Gyűrűk Urának rajongói most megismerkedhetnek az előtörténettel – ám akik amazt még nem olvasták (vannak-e ilyenek?), azok is kellemes, gyönyörű mesét vehetnek a kezükbe. A kötet első és második része („Ainulindale” és „Valaquenta”) a tolkieni rege őskoráról, a világ teremtéséről és az istenekről szól. A három szilmaril Feanor, a tünde kovács műve, bennük fénylik Valinor, az istenek hazája két sugárzó fájának világa. Morgoth, a Sötét Úr azonban elragadja őket, és ezzel kitör a háborúság közte és a tündék között. Egy szilmarilt sikerül visszaszerezni a szerelem hatalma által – s végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív tünde és ember a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy a tűzbe. A harmadik rész, az „Akallabêth” pedig a másodkor története, Númenor tündökléséé és bukásáé. A szilmarilok tartalmazza mindazon meséket és mondákat, melyekre oly sokszor hivatkoznak A Gyűrűk Urában, például Berenét és Lúthienét. Akik Tolkien világát megszerették, vagy éppen most pillantanak bele először, ebben a műben sem fognak csalódni.
Achat du livre
A szilmarilok, J. R. R. Tolkien
- Langue
- Année de publication
- 2001
- product-detail.submit-box.info.binding
- (rigide)
Modes de paiement
Il manque plus que ton avis ici.
- Titre
- A szilmarilok
- Langue
- Hongrois
- Auteurs
- J. R. R. Tolkien
- Éditeur
- Európa
- Publié
- 2001
- Format
- rigide
- Pages
- 378
- ISBN10
- 9630770555
- ISBN13
- 9789630770552
- Séries
- Le Seigneur des Anneaux
- Mots clés
- Fiction, Fantasy, Aventure, Classiques, Guerres, Histoires, Science-fiction fantasy, Mythologie, Fantasy épique, Créativité, Histoire alternative, Elfes, Nains, Création, Terre du Milieu (Tolkien)
- Première publication
- 1977
- Titre original
- The Silmarillion
- Évaluation
- 4 sur 5
- Description
- A Gyűrűk Urának rajongói most megismerkedhetnek az előtörténettel – ám akik amazt még nem olvasták (vannak-e ilyenek?), azok is kellemes, gyönyörű mesét vehetnek a kezükbe. A kötet első és második része („Ainulindale” és „Valaquenta”) a tolkieni rege őskoráról, a világ teremtéséről és az istenekről szól. A három szilmaril Feanor, a tünde kovács műve, bennük fénylik Valinor, az istenek hazája két sugárzó fájának világa. Morgoth, a Sötét Úr azonban elragadja őket, és ezzel kitör a háborúság közte és a tündék között. Egy szilmarilt sikerül visszaszerezni a szerelem hatalma által – s végül, az utolsó csata után, melyet az istenek oldalán vív tünde és ember a sötétség erői ellen, mindhárom szilmaril a helyére kerül: egyből csillag lesz az űrben, egy a tengerbe hull, egy a tűzbe. A harmadik rész, az „Akallabêth” pedig a másodkor története, Númenor tündökléséé és bukásáé. A szilmarilok tartalmazza mindazon meséket és mondákat, melyekre oly sokszor hivatkoznak A Gyűrűk Urában, például Berenét és Lúthienét. Akik Tolkien világát megszerették, vagy éppen most pillantanak bele először, ebben a műben sem fognak csalódni.





