Bookbot

Copperfield Dávid

Enregistrer

En savoir plus sur le livre

„Vajon én magam leszek-e saját élettörténetem hőse, vagy ezt a tisztet másvalaki tölti be: majd elválik - az itt következő lapokból kell kiderülnie. Hogy életrajzomat életem legeslegelején kezdjem, feljegyzem (mint másoktól tudom és el is hiszem): egy pénteki napon, pontosan éjfélkor születtem. Megfigyelték, hogy ugyanabban a pillanatban szólaltam meg, mint az óra: én bőgni kezdtem, az óra pedig ütni kezdte a tizenkettőt. A bába és egy-két tudós szomszédasszony, akik élénk érdeklődést tanúsítottak irántam már jó néhány hónapja, amikor még igazán nem volt semmi lehetőség arra, hogy személyes ismeretséget kössenek velem, születésem napjával és órájával kapcsolatosan kijelentették: először is, hogy csupa szerencsétlenséget tartogat számomra a sors, másodszor pedig, abban a kiváltságban fogok részesülni, hogy szellemeket és kísérteteket láthatok. Szentül hitték ugyanis, hogy ezt a két csapást egyetlen boldogtalan csecsemő sem kerülheti el - akár fiú, akár lány -, ha péntek éjszaka, a késői órákban jön a világra. Charles Dickens a XIX. századi angol realista irodalom legjelentősebb alakja. Letehetetlen történetének hőse egy kisfiú, akit gonosz mostohaapja már gyermekként munkára kényszerít. Copperfield Dávid rengeteg szenvedéssel teli kalandot él át, azonban talpraesettsége és meleg szíve révén, meg persze néhány kedves ember segítségével, mindig felülemelkedik a kilátástalan helyzeteken.

Achat du livre

Copperfield Dávid, Charles Dickens

Langue
Année de publication
Reliure
(souple),
État du livre
Bon
Prix
6,09 €

Modes de paiement

Personne n'a encore évalué .Évaluer

Titre
Copperfield Dávid
Langue
Hongrois
Format
souple
ISBN10
9639451290
ISBN13
9789639451292
Séries
Mots clés
Description