Bookbot

Beteg lelkek

Skandináv krimik

En savoir plus sur le livre

A kisvárosban hátborzongató események történnek. Egymás után három ház kertjében is fellobban egy-egy fa, s ezt követően minden házból eltűnik valaki. A három eltűnt személyből kettő, Lukas és Fanny gyerekkori barátok voltak, épp érettségi előtt álltak. Lukasra hetekkel később találnak rá, eszméletlen állapotban, testén súlyos sérülésekkel. Senki sem tudja, mi történhetett vele, ő pedig nem emlékszik semmire. Amikor Lukas tíz évvel később visszatér a szülői házba, szomszédja, Fanny édesapja már-már gyűlölettel néz rá. Nem tudja elfogadni, hogy a fiú él, az ő lánya pedig nem került elő sem élve, sem holtan. Ugyanakkor úgy véli, ha választ akar kapni a kérdéseire, senki máshoz nem fordulhat, csak Lukashoz. Időközben a paplakba beköltözik a kisváros egy másik régi lakója is: David, az élettársával, Annával, és belefognak a ház felújításába. Ám hamarosan kísérteties dolgok történnek új otthonukban, olyan, mintha valaki más is lenne ott rajtuk kívül. Csakhogy ezeket a jelenségeket kizárólag Anna észleli. Vajon megbomlott az elméje, vagy valaki csúf játékot űz vele?

Achat du livre

Beteg lelkek, Kristina Ohlsson

Langue
Année de publication
2017
Reliure
(rigide),
État du livre
Très bon
Prix
5,59 €

Modes de paiement

Personne n'a encore évalué .Évaluer

Titre
Beteg lelkek
Sous-titre
Skandináv krimik
Langue
Hongrois
Publié
2017
Format
rigide
ISBN10
9633244943
ISBN13
9789633244944
Séries
Mots clés
Description