Bookbot

Pokol a hegyek között

Enregistrer

En savoir plus sur le livre

Versenyfutással kezdődött az egész gyalázatosság. Több mint száz éve annak, hogy a Lonsdale-ősök elindultak Nyugatra. Versenyt futottak a földért. Hegynek fel! Két Lonsdale család vándorolt akkor ide keletről. Unokafivérek. Ők is futottak. Előzőleg sem fértek meg egymással úgy, ahogy jó rokonokhoz illik, és most úgy akarta a sors, hogy annyi ember közül ketten maradjanak a hegyi ösvény utolsó fordulójában. Hogy azután mi történt, azt senki sem tudja, és nem is fogja megtudni soha. Az egyik Lonsdale elsőnek ért fel a tetőre, a másik bezúzott fejjel feküdt nem messze a céltól. Kődobás tette harcképtelenné. Hugh Lonsdale, miután eszméletre tért, azt állította, hogy megelőzte már az unokafivérét, mikor kődobás érte. Lonsdale nem tagadta, csak azt tagadta, hogy ő dobta. Hugh Lonsdale esküdözött, hogy egy perc múlva megfordult, látta, amint Davy lehajolt. Akkoriban nem volt idő holmi aprólékos kivizsgálásra, tárgyalásra. A fennsíknak ezt a részét kétfelé osztotta. Egyik részt Davy kapta, a másikat Hugh. Mindkettő úgy érezte, hogy az egész földdarab neki jár. És a versenyfutás azóta nem ért véget.

Achat du livre

Pokol a hegyek között, Rejtő Jenő, P. Howard

Langue
Année de publication
2007
Reliure
(souple),
État du livre
Abîmé
Prix
6,09 €

Modes de paiement

Personne n'a encore évalué .Évaluer

Titre
Pokol a hegyek között
Langue
Hongrois
Éditeur
Alexandra
Publié
2007
Format
souple
ISBN10
9633694442
ISBN13
9789633694442
Séries
Mots clés
Description