Paramètres
En savoir plus sur le livre
Voltam irigyelt üzletasszony, akit a média és az üzleti élet körülrajongott, majd bukott vállalkozó, aki újra kezdte az életét. Jártam a Ménnyben és a Poklon is, ahol a magasságok után hihetetlen mélységek következtek. Sok kérdést kaptam az emberektől: miért így, miért akkor, és miért én? Ezeket magamnak is fel kellett tennem, miközben próbáltam helyreállítani az önbecsülésemet. Az élet megtanított, hogy a legkilátástalanabb helyzetből is fel tudok állni. Azért írtam, hogy példát mutassak és segítséget nyújtsak másoknak. Nem fogok elhallgatni semmit, még akkor sem, ha ez a sikerorientált világban bűnnek számít. Elmondom, mi történt velem az elmúlt években, hogyan küzdöttem meg a körülöttem zajló indulatokkal, és milyen lelki megpróbáltatásokat éltem át. Kegyetlenül őszinte és felszabadítóan vidám vallomás ez, amely interaktív videókkal is színesítve van. A QR kódok beolvasásával személyesen beszélek az Olvasóhoz. Tanítani és motiválni szeretném őket, hogy ismerjék meg önmagukat és fedezzék fel az erőt magukban. Az élet a legnagyobb Tanító, és jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki úgy érzi, az élete félresiklott. Én már tudom: csak most kezdődik igazán!
Achat du livre
Írd te a sorsodat!, Natália Bugyi Vicsápiová
- Langue
- Année de publication
- Reliure
- (rigide),
- État du livre
- Bon
- Prix
- 6,49 €
Modes de paiement
Personne n'a encore évalué .
- Titre
- Írd te a sorsodat!
- Langue
- Hongrois
- Auteurs
- Natália Bugyi Vicsápiová
- Éditeur
- Solid Gold
- Format
- rigide
- ISBN10
- 8097286106
- ISBN13
- 9788097286101
- Séries
- Mots clés
- Commerce, Développement personnel, Motivation, Auto-découverte
- Description
- Voltam irigyelt üzletasszony, akit a média és az üzleti élet körülrajongott, majd bukott vállalkozó, aki újra kezdte az életét. Jártam a Ménnyben és a Poklon is, ahol a magasságok után hihetetlen mélységek következtek. Sok kérdést kaptam az emberektől: miért így, miért akkor, és miért én? Ezeket magamnak is fel kellett tennem, miközben próbáltam helyreállítani az önbecsülésemet. Az élet megtanított, hogy a legkilátástalanabb helyzetből is fel tudok állni. Azért írtam, hogy példát mutassak és segítséget nyújtsak másoknak. Nem fogok elhallgatni semmit, még akkor sem, ha ez a sikerorientált világban bűnnek számít. Elmondom, mi történt velem az elmúlt években, hogyan küzdöttem meg a körülöttem zajló indulatokkal, és milyen lelki megpróbáltatásokat éltem át. Kegyetlenül őszinte és felszabadítóan vidám vallomás ez, amely interaktív videókkal is színesítve van. A QR kódok beolvasásával személyesen beszélek az Olvasóhoz. Tanítani és motiválni szeretném őket, hogy ismerjék meg önmagukat és fedezzék fel az erőt magukban. Az élet a legnagyobb Tanító, és jó szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki úgy érzi, az élete félresiklott. Én már tudom: csak most kezdődik igazán!



